Támogatóink:

Kulturist Kft


Utolsó módosítás:
2014.február 26.

Bajánsenye


A magyar-szlovén határ mentén fekvő község négy apró őrségi település: Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány összevonásával jött létre. A települések névadói - Bajánok, Senyék, Dávidok - hajdan itt élő családok voltak. Kotormány régi neve Könyeháza volt, amely a Könye család nevéből ered.
Bajánsenye közel 600 lakosú, hosszan elnyúló falu a Kerka völgyében. Az egyes részközségek múlt századi térképeken még jól látható szeres településszerkezete mára szinte teljesen eltűnt. A falu napjainkra „utcássá” alakult és a régi épületekből kevés maradt ránk.
Kiemelten védett épület a falu közepén a református templom, melyet 1821-ben szenteltek fel. Ennek előzménye volt, hogy Senyeháza lelkes református gyülekezete 1804-ben elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy leváljon az őriszentpéteri anyaegyházról. Előbb fából oratóriumot készíttettek, majd iskolát alapítottak, végül megépítették az új templomot. Az önállóság fő szorgalmazója a gyülekezet presbitere, Nemesnépi Zakál György, akit az Őrség első tudományos igényű leírójaként tartanak számon. Nevezetes munkája az "Eőrséghnek Leírása", melyet a Magyar Tudományos Akadémia is őriz. Történelem, földrajz, őrségi nyelvjárás, ünnepek és hétköznapok élete elevenedik fel lapjain. Presbiter és kurátor minőségében e nép vezetője volt negyed évszázadon át. Őt választották meg "Őrség őrnagya" tisztre is. Ez ekkor már nem katonai rangot, hanem közéleti felelősséget jelentett. Az őrnagy, s a mellette álló 12 tagú esküdttestület biztosította azt, hogy az "Eörséghi Districtus" - avagy a "Tartomány" - népe összehangoltan éljen, cselekedjen. Nem véletlenül hangzott el több alkalommal a vád: "egy húron pendülő nép", kiknél a "religio és rebellio egy tőről fakad".
Bajánsenye református templomának díszkapuja és a szószék mellett elhelyezett emléktábla a történelmi jelentőségű politikus, Pálóczi Horváth Ádám nevét hirdeti, akit az Őrség jótevőjeként tisztelnek.
A lelkészi hivatalban értékes iratanyag található a település és az Őrség múltját illetően. A templom kertben a milleniumi hársfák Árpád vezérnek, István királynak, Kossuth Lajosnak és Ferenc Józsefnek állítanak emléket. Érdekes módon csak az utóbbi száradt el.
Vasúti megállója a Dávidháza nevű településrészre esik. Innen pár száz méterre találjuk a Robinson-horgásztavat, amelyet a régi téglagyár bányagödréből alakítottak ki.
Bajánsenye másik, nagyobb kiterjedésű tava a Kerka patak duzzasztásával jött létre. Az egykori horgász tó magán tulajdonban van, idegenforgalmi hasznosítása időleges.
Bajánsenye jószomszédi kapcsolatokat tart fenn a szomszédos településekkel. A májusfaállítást rendszerint a szlovéniai oldalon fekvő Hodossal, a rönkhúzást és a szüreti felvonulást Kerkáskápolnával közösen rendezik.
2007 augusztusában a hagyományteremtés szándékával rendezték meg első ízben az Őrségi vigasságok - parasztlakodalom a Kerka mentén című esemény sorozatot, amely az egész falu közösségét megmozgatta és sok látogatót vonzott.

1 1 1 1
1 1 1 1

Csesztreg

A település első említése 1257-ből való Cheztregh néven. A térségben csak itt volt átkelési lehetőség a mocsaras Kerka környékén, így hamar központi jelentőségre tett szert, 1322-ben már vámot is szedtek a folyón átkelőktől. Temploma 1334-től ismeretes. A település urai a Bánffyak voltak, a birtok személyzete nagyrészt a csesztregi lakosságból tevődött ki.
1469-ben mezővárosi rangot kapott a település, amely fényében megindult a polgárosodás. Iparosok, kézművesek költöztek Csesztregre, sőt több itteni fiatal külföldi egyetemeken folytatott tanulmányokat. Saját tanítóval a 17. századtól rendelkezik a település.
1690-ben az Esterházyak szerezték meg Csesztreget, amely a 19. század elején újból komoly fejlődésen ment keresztül. 1871-ben azonban elvesztette városi rangját, és fejlődése lelassult. Majd az 1890-ben elkészült Zalaegerszeg-Lenti-Csáktornya vasútvonal is elkerülte a települést, így jelentősége csökkent. Mindazonáltal a 20. században megint a térség központjává vált.
A település gazdag természeti értékekben, a Kerka völgyében pl. sárgaliliommal és kockás liliommal is találkozhatunk. Fontos helyi hagyományok a húshagyókeddi maskurázás, illetve a májusfaállítás és annak kitáncolása. A falu ünnepei a Falunap, melyet július első vasárnapján tartanak; a Móric-napi búcsú szeptemberben illetve az Idősek napja.

 

1 1 1 1
1 1

Felsőjánosfa

A falu csendes, jó levegőjű vidéken, a Zala folyó völgyében fekszik, egyaránt közel a Vadása- és a Borostyán-tóhoz.
1402-ben Januspanfalva néven említik először. Eredetileg János ispán falva volt, ez rövidült később a Jánosfa formára. 1907 óta viseli a falu a mai hivatalos nevét.
A középkorban nemesi község, főleg kisnemesek lakták. A 15. században a falu határában volt Kerekboldogasszonyfalva, kerek templommal. A lakóházakat és a templomot a törökök rombolták le. Helyét ma már csak a Boldogasszonyfája név őrzi. A faluban harangláb található, a búcsút Péter Pál napkor tartják. A község első pecsétje a 19. századból való.
1978-ig volt önálló általános iskolája. A falukrónikában 1948 óta írnak az amatőr színjátszók sikereiről. Kultúrházában faluszépítő egyesület, könyvtár, ifjúsági klub működik. Lakossága jelenleg 217 fő.
Patakparti pihenője, fából készített játékokkal benépesített játszótere pihenésre, kikapcsolódásra csábítja az arra járó turistákat is.

Felsőmarác

A Csákánydoroszló felől érkező autós a Rába hídján átkelve először az Őrség peremén fekvő 330 lakosú kis falu, Felsőmarác határába jut. Az itt feltárt bronzkori leletek tanúsága szerint ősrégi lakóhely ez a település. A másik irányból - Szőce felől - a „Kerál út” fut be a faluba, melynek nyomvonala a régészek szerint ezer éves.
A falutól északra fekvő dombtetőn, a Tótfalu major helyén megtalálhatók a török időben állt kis erőd romjai. A kastély a Csány családé volt. Benne Csány Bernát vezetése alatt 10 hajdú őrizte a környék biztonságát az 1600-as évek első felében. A váracska a szentgotthárdi csata idején összedőlt, felújítását a haditanács nem engedélyezte. A falu közepén emelkedő Szent Erzsébet templom középkori falrészeket őrzött meg északi oldalán. Plébánosai a XV. századtól ismertek. A jelenlegi templom őrzi a Csány család kriptáját.
A falu szomszédságában található a 92 hektáros Himfai parkerdő, mellette a 12 hektáros horgásztó vizét fodrozza a szél. A tó rendkívül gazdag csuka, ponty, keszeg és egyéb halfajokban. A nádas részek kiváló ívóhelyeket jelentenek a fehérhalak számára, így állandó friss szaporulatot is fel tud mutatni a víz.

 

Hegyhátszentjakab

Az Őrség északkeleti csücskében, a Vízmelléki és a Malom patak összefolyásánál fekszik. Nevét a legenda szerint a szentgotthárdi csatában jeleskedő Jakab vitézről nyerte, aki jutalmul megkapta a községet.
A középkor óta létező falut ma már jobbára a mellette kiépített Vadása tóról ismerik a látogatók. Elnevezése a szájhagyomány szerint a patak mentén ásott róka lyukaknak köszönhető, innen kapta a patak a vad-ásta, majd Vadása nevet.
A tavat 12 forrás táplálja, vize kristálytiszta. Kialakítása a 20. század elejére tehető és a Sigray grófoknak köszönhető. Később a területet teljesen elhanyagolták. 1968-ban, a helyi lakosság összefogásával kezdődött meg a tó rendbetétele. Azóta a környék egyik legismertebb üdülőövezete lett. A kis előtározó, mely ritka vízimadarak élő- és költőhelye (pl. kontyos réce, nagykócsag, laposcsőrű víztaposó), valamint a nagyobb, strandot is elviselő alsó tó egy kettős tó-együttest alkot.
A település központjában áll a XIII. században, román stílusban épített műemlék templom, melynek védőszentje Szent-Jakab apostol. Egyhajós, szentélye félkör záródású, nyugati homlokzata előtt áll a torony, a sekrestyetoldalék a XIX. századból származik. Az 1698-as vizitáció szerint a templom belseje gerendamennyezetes, kórusa és szószéke fa, de oltára kő volt. Tornyában egy harang volt. A templomot 1738-ban renováltatta az Esterházy-család. Későbbi kegyura a Sigray-család lett. Újabb restaurálása az 1980-as években fejeződött be. Gazdag rokokó oltárát a Szent-Jakab apostol és a Szentháromság, Szent-József és Páduai Szent-Antal faszobrai díszítik. Szépek későbarokk, faragott gyertyatartói is.
Hegyhátszentjakabot egykor „kőművesfalu”-ként is emlegették. A hagyomány szerint olasz kőművesek éltek itt, hatásukra helyi kőműves dinasztiák alakultak ki. Egy 1929-es statisztika szerint a kicsi faluban kettővel több kőműves volt, mint a megyeszékhelyen, Szombathelyen. Ennyi iparos emberre persze helyben nem volt szükség, így a hátukra kapták a szokásos zsákot, amiben a szerszámuk és több napi hideg élelem volt, majd elindultak, hol Ausztriába, hol az akkori Jugoszláviába, vagy Budapestre, munkát keresni. Keresetük nyáron biztosított volt, de télen ínséges időket éltek meg: Sigray gróf erdeibe járhattak „rittani”, bányafát, dongafát termeltek, már aki kapott munkát. Nem kellett mérgezett tojásokkal irtani a vetésben nagy kárt okozó mezei varjakat, mert meglőtték, vagy vascsapdákkal elfogták, majd megfőzték és megették őket. A kőművesekről több régi nóta keletkezett, egyikének szövegsora így szól: „Megfőtt már a kányaleves és a tüdő, kőművesek gyertek haza, tél az idő.”
A ma itt élő családok közül a Lukács, Keszte, Herczeg, Szabó, Sóber nevűeket tartják a legrégebbieknek. Jelenleg a lakosság 300 fő.

Hegyhátszentmárton

Hegyhátszentmárton látványosságai

A Rába és a Lugos-patak szöglete fölé húzódó dombtetőn, szinte egy utcából álló nyolcvan lakosú falucska. Itt található a XVI. században épült reneszánsz Ivánczy-kastély növényzettel benőtt romja.

Az 1580-ban elpusztult épületből a felszínen már csak az egykori várárok és a sáncok egy része látszik.

A terület egyik legjelentősebb, legbővizűbb patakja a Lugos-patak, amely Kondorfától egészen Hegyhátszentmártonig, délnyugattól északkelet felé folyik keresztül a vidéken. Hegyhátszentmárton közelében a völgy már kiszélesedik, és szép kaszálórétek, erdőfoltok, nagy, terebélyes tölgyfákkal teletűzdelt legelők kísérik a patakot. Az egyik legszebb egykori fás legelő, amely ma az Őrségi Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe, Lugosi-rét néven ismert. Sajnos rét jellegét adó idős tölgyfák lassan elpusztulnak. Legszebb ékessége a foltokban előforduló sárgaliliom (Hemerocallis lilioasphodelus) és a szibériai nőszirom (Iris sibirica).

Sigray Antalról nevezték el a Hegyhátszentmárton határában található egykori vadászerdőt Antal-ligetnek. A Sigray család a vadgazdálkodás terén kiemelkedő fejlesztéseket hajtott végre.

 

Ispánk

A falut egy 1418-as oklevél már említi, neve szláv eredetű, az ispán becéző alakja.
Az őrségiek Ispánkról azt mondják, hogy ott van a világ közepe. Magas dombok élén vonul a falu két nagyobb, összefüggő települési egysége, amely valóban minden szomszédos községtől aránylag egyforma távolságra van.
Mások szerint azért van ott a világ közepe, mert Ispánkon a templomnak nincs árnyéka. De miért? – kérdezheti valaki. A válasz egyszerű, hiszen temploma sincs a falunak.
Eredetileg két szerből alakult ki. A Keleti szer neve Nemes, vagy Úri-szer, a Nyugati szer Pór-szer volt. A két szer közti különbség abban nyilvánult meg, hogy a múlt század közepén a Nemes-szer épületei nagyobbak voltak, módosabbak lakták, mint a Pór-szert. Ispánkon 1949-ig közel 250 ember élt, ez volt a legtöbb lakosa. Napjainkban nem haladja meg a száz főt. Ma a csendet és nyugalmat szerető turisták, a városi „kőrengetegből” érkezők kedvelt helye, ahol kitűnő levegő, csodálatos környezet fogadja az ide érkezőket. Nem véletlen, hogy az ispánki emberek 80-90 évet is megélnek!

Ivánc

A község a 8-as számú főútvonalról leágazó, az Őrségbe vezető út, Országos Kék Túra útvonalán található.
Első okleveles említése 1237-ből ismert. A középkorban az Ajakos, majd a XV. Században a környék településeit birtokló Ivánczy család innen származtatta nemesi előnevét. A XVII. Századtól a Sigray család lakhelye. Kastélyát báró Sigray Károly építtette, 1745-ben barokk stílusban. A kastély kertjét az 1810-es években Sigray József a jakobinus Sigray Jakab bátyja alakította ki az északi domboldalban, költők, írók találkozó helyévé tette. A kastélyt övező gyönyörű parkban virágzik Magyarország legnagyobb, messze földön híres tulipánfája.
A falu emblémája is lehetne a magyar szecesszió remeke, az 1913-ban épült templom Hendrick Antal tervei szerint, aki Koós Károly zebegényi templomát tekintette mintaképnek.
Ivánc a rábai vadvizi evezősök és a bakancsos túrázók kedvelt pihenőhelye.
Szálláslehetőség az újonnan felújított turistaházban, sátorhelyek a turistaház melletti területen vehetők igénybe. Horgászni a Rába folyóban lehet. A faluba érkezőt szépen kialakított park fogadja.

Kercaszomor

A Kerca-patak völgyében hosszan nyúlik el Kercaszomor, mely két község, Kerca és Szomoróc 1942-ben történt egyesítésével jött létre.
Kerca először egy 1208-as oklevélben szerepel, mint Kurcite: „villa speculatorum Kurcite” (Kurcite, az őrök faluja), s itt történik említés a Szent Vencelről elnevezett kőtemplomról, amely az „Őrök Földje” és a felsőlendvai uradalom, azaz a mai Kercaszomor és Szerdahely határán állt. A 18. század második felében elpusztult templom helyét a Pusztatemető elnevezésű dombtetőn találjuk meg. A község építészeti emlékei közül feltétlenül figyelmet érdemel az 1877-ben épített szomoróci református harangláb. A Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt római katolikus templom 1834-ben készült el. A túrázást kedvelők felkereshetik a magyarszombatfai út közelében, a Haricsa-domb alatt található Malomkertet (esőbeálló, tűzrakóhely), vagy elsétálhatnak Kercaszomor és Bajánsenye közös szőlőhegyére, a Kis-hegyre. A „hegy” legmagasabb pontjáról szép a kilátás.

A falu lakosai megőrizték határ-őrző őseik szellemét, így kerülhetett sor arra a bátor cselekedetre, amelynek ma köszönhetjük Kercaszomor magyarországi illetékességét. 1919 végén Szomorócot megszállták a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai, következő év augusztusában a falu lakosai fegyverrel szálltak szembe a megszállókkal. Így 1922. február 9-én újra hivatalosan is elismerték a falu Magyarországhoz tartozását. Ennek emlékét őrizte meg a falu azzal, hogy a régi - 1877-ben épült - haranglábba felfüggesztett új harang a következő feliratot kapta: „Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte Szomorócz község lakosság 1922. évében”. 2002-ben Kercaszomor elnyerte a „Vas Megye Legbátrabb Községe” (Communitas Fortissima Comitatus Vas) címet.

Kerkáskápolna

A Kerka patak völgyében található község egyike a történelmi Őrség tizennyolc településének. Első okleveles említése 1428-ból származik. Már ekkor is állt benne egy kápolna, nevét innen kaphatta (Kerkás-Kápolna). Mezőgazdasági jellegű település. A XX. század közepén még közel 400-an lakták, ma alig több mint 100 lakosa van. A múlt század elején épült tornácos parasztházak közül néhány megmaradt az eredeti formájában.
A XX. század elején egy helybéli gazdálkodó, Avas Dániel - gyermeke nem lévén - a Református Egyházközségre hagyományozta minden vagyonát. A kertjében épített egy kápolnaszerű síremléket, amely a szájhagyomány szerint egy kocsmai beszélgetésnek köszönheti létét. Valaki a szemére vetette a jómódú gazdának, hogy minek dolgozik annyit, hiszen az ő sírjára is csak a kutyák fognak pisilni. „Márpedig nem így lesz!” mondta Avas Dániel, és megépíttette a kápolnát.
Az elmúlt években az egyházközségnek sikerült felújítania a megörökölt házat és a szálláslehetőség mellett egy magángyűjtő, Balek Tamás értékes és gazdag helytörténeti anyaga is helyet kapott az épületben.
A lovassport egyesület több mint egy évtizede működik a faluban. Vas megyében elsőként itt rendeztek összetett fogathajtó versenyt 1996-ban. A Kerkáskápolnai Lovas Napok tizenöt éves múltra tekint vissza. A faluban lovaglási lehetőség található.

Kétvölgy

Kétvölgy település Vas megyében az Őrségi Nemzeti Park területén fekvő kis falu. 2002 évig zsákfalu volt, majd a szlovén határ 2002 évi megnyitása óta a település látogatottsága egyre nő. Beépítettsége a környező falvakéhoz hasonlóan egyedi, szórvány jellegű.

Kétvölgy Fő u.36. szám alatti ..048/28..helyrajzi számon nyilvántartott boronaház 8188 törzsszámon MJ védettségi fokozattal. az országos úti könyvekben, turisztikai kiadványokban a településen belül – mint népi műemlék- látványosságként feltüntetett műemlékvédelmi oltalom alatt lévő épület. Az eredeti helyén helyreállított, zsúpfedeles, döngölt agyagpadlós, boronafalu, füstös konyhás ház valaha kerített háznak épült, de mára csak a szoba és konyha egység maradt fenn.

A településen lévő nagyméretű, erdős területekből adódóan korábban az építkezés anyaga a fa volt. A boronafalu háznál a falakat tölgy vagy gesztenye koszorúba rakták, s négy tölgyfatuskóval támasztották alá. A falakat fenyőboronákból keresztvájasan állították össze. A falakat sárral bekenték, majd bemeszelték. A tetőt rozsszalmával - zsúppal fedték. Az épület jellegzetessége az ún. füstös konyha, melyben nagy méretű sárkemence található. Tűzpadkája fölött pedig az itteni szlovén falvakra jellemző boltozott szikrafogó van. Az ablakok kicsik, kevés fényt eresztenek be, inkább szellőztető szerepük volt. A konyhában gomolygó füst elvezetésében a mennyezeten kialakított nyílásról induló deszkakémény segített.

Az épületből az 1970.-es években halt ki az utolsó lakó, majd ezt követően több tulajdonosváltásra került sor. Az előző tulajdonos 1994-ben kezdte el az épület helyreállítását. Akkor a külső boronafalak megerősítésre kerültek, a tetőgerendák eredeti állapot szerint lettek restaurálva, majd a házra új zsupptető került. A munkálatokat a Műemlékvédelmi Felügyelőség ellenőrzésével és engedélyével a Vasi Múzeumfalu szakemberei végezték.

A boronaházban egy szoba és egy füstös konyha helyiség található.
A szoba régi bútorokkal, ülő és fekvő alkalmatossággal, használati tárgyakkal van berendezve. A sarokpad, a régi sublót, a szalmabetétes ágy, az ágy alatt lévő csizmák- szőttesek mind- mind azt a látszatot keltik, mintha a lakók nem lennének otthon.

A füstös konyhában az eredeti kemence újjáépítésre került. A sarokban elhelyezkedő fa kémény- mely egyedüli a megyében- még a mai napig is stabilan áll. A konyha berendezése itt is korhű, és a régi használati eszközök is kiállításra kerülnek.

Nem hiányozhat az ablakokból a magyar virág, az igazi falusi muskátli, melyet lábosokban tettek elődeink a ház ablakaiba.

 

Kisrákos

Az Őrség peremén dombokra épülve a Denke patak két partján terül el. Szép fekvésű falu, amely őrzi a hagyományos szeres település nyomait. A szerek elnevezése jórészt megmaradt: Pomperszer, Zsohárszer, Kovácsszer, Fodorszer, Lapszer. A Bitaszer mára Fő utcává változott a Felsőszer mai elnevezése pedig Petőfi Sándor utca.
A település első okleveles említése 1428-ból származik. Vidékén már az őskorban is laktak, amint azt a régi halomsírok mutatják. Kisrákos korábbi elnevezése Felső-Rákos volt, és a közeli Iklód-nak nevezett kis falurésszel egyesült. Nevét a falun átfolyó, eredetileg rákban gazdag Denke patakról kapta. A lakosság legnagyobb része református.
A településünkön tehetős gazdaemberek művelték a paraszti munkát. Tehetős és ügyes kezű emberek lakták és olyan hagyatékkal és látnivalóval, amelyet napjainkban is sokan látogattak.
A turisztikával kapcsolatos elképzeléseink megvalósulása esetén olyan helyiséget alakítunk ki
ami méltó az említett tárgyak látnivalók elhelyezésére.
Történet fűződik templomának felépítéséhez. Az 1800-as évek elején a község a nagyrákosi parókiához tartozott. Templomépítéshez engedélyt az osztrák császári udvartól kellett kérni. Két fiatalember, Bita László és társa gyalog tette meg az utat nemes Bécs városáig. Csízmájukat a vállukon vitték, hogy el ne kopjon. Megérkezvén szépen felöltöztek, - szó ne érje a ház elejét - s miután az engedély megadatott, levetvén csízmájukat haza indultak. A templom pedig 1843-ban felépült.

 

Kondorfa

A település a Lugos patak völgyében terül el, körbevéve gyönyörű erdőkkel, ahol megterem az ízletes vargánya, rókagomba (nyulica), rizike (fenyőalja), galambgomba (galambica), őzláb, és ahogy régen, most is jó néhány család megélhetését biztosítja az erdőgazdálkodás, fakitermelés, fűrészüzem.
A szentgotthárdi apátság által alapított falu első okleveles említése 1350-ből származik Gardunfalva néven. Később - a heiligenkreutzi korszakban – ez változott Gradendorf, Grotendorf-ra, majd pedig egy család neve után Kondorfalva, Kondorfa lett. (A kondorfai dialektus szerint: "Kandorfa".) Az itt élő Kondor család idővel kihalt.
Az Őrségen belül is sajátságos a kondorfai nyelvjárás. Eredetiségét a viszonylagos elszigetelődésnek köszönhetően őrizték meg az itt élők. Gazdag babonagyűjteménnyel rendelkezik a község. Népszokásból is több, Kondorfán megtalálható kincs maradt fenn: gyertyaszentelés, barkaszentelés, a húsvéti örömtűzgyújtás, Lucázás. Sajnos, ezek nagy része már kihalóban van. Helyi szokás a suprálás. A gyerekek fűzfavesszőből készült korbáccsal suprálnak, s ezzel egy időben jó egészséget kívánnak. A supráló a megsuprált legényt nősülésre, a leányt pedig férjhez menésre nógatja. Nagy hagyománya volt még a Gergely-járásnak: az ezt bemutató 6-8 gyerek a "Szent Gergely doktornak" kezdetű éneket adta elő. Érdekesség volt még, hogy a házasulandó legény a lányos házhoz két kérőt küldött, s ő csak akkor ment be, amikor a lányt neki ígérték, azaz amikor a "kérők nem kaptak kosarat, zsuppot."
A falu ma három részből áll: Alvég, Fővég, Hegy. A II. világháborút követő demográfiai hullám következtében 1600 főre gyarapodott a lakossága, ma mindössze 640 lakosa van.
Az 1599-1601 évi adójegyzék szerint evangélikus lelkésze volt a községnek. Ma a lakosság 98%-a római katolikus vallású, csupán 2-3 család református. A falu büszkesége a katolikus templom, ami 1850-1851-ben épült, titulusa: Szent Lukács. Korábban fatemplom állt a helyén.
A XIX. századi iskolaépület jelenleg Szentendrén a Skanzenben látható. Nevezetes még a tökmagütő üzem.

 

Magyarszombatfa

Magyarszombatfa Vas megye déli csücskében található, a Welemer völgyben. Első okleveles említése 1366-ból származik. A település szerkezete részben utcára épült házakból, részben ezen házak melletti sikátoron át megközelíthető egy vagy több ház összességéből áll.
A keveset termő, sovány földek mellett az agyag nagyon sok családnak nyújtott ezen a tájon megélhetést. Megrakott szekereikkel az itt lakó gerencsérek valaha messzi vidékeket is felkerestek, hogy az általuk készített cserépedényeket gabonára cseréljék. Ha sétára indulunk a faluban, ma is azt tapasztalhatjuk, mennyire él a régi hagyomány, már ami a gerencsérséget illeti, hiszen szinte minden második házon ott a „fazekas” felirat. Kis műhelyekben, polc-sorral ellátott üzlethelyiségekben kínálják a mai kor igényei szerint elkészült mázas és mázatlan edényeket: korsókat, tálakat, tárolókat, tartókat, amelyekbe aztán tetszés szerint tehetünk tejet, tojást, hagymát, krumplit, szűrhetünk tésztát, de akár használhatjuk tolltartónak, virágedénynek.
A község kézműves tevékenységét mutatja be a Fő út 52. szám alatt található Fazekasház. A múlt századi, három helyiségből álló szegényparaszti házat 1974-ben állították helyre, majd 1996-ban újították fel.
2002 óta minden évben megrendezésre kerül a Nemzetközi Fazekas Találkozó. Három tartalmas nap, melyen a fazekas hagyományokat őrzők és a hagyományokat keresők találkozhatnak.
A település szórvány gyümölcsöseiben hagyományos gyümölcsfajtákat termesztenek, amit nyers gyümölcsként, befőttként - ritkán aszalva - fogyasztanak. A hulló és megmaradó gyümölcsből jó minőségű pálinka készül az önkormányzat helyi szeszfőzdéjében (általában november 1. - április 30. között folyamatosan).
A település erdeinek gazdag vadállománya a vadászatot élteti. Ennek értékeit mutatja be a műemléki tornácos házban az állandó Vadászati Kiállítás. Látványosságként is és termelőüzemként is kedvelt célpontja a turistáknak a Kecskesajt Manufaktúra, mely egész évben látogatható.
1978. óta a szomszédos Gödörháza is Magyarszombatfához tartozik. A gödörházi falurészen álló református harangláb 1790-ben készült. A „szoknyás” fazsindelyes épületet egy nemesnépi ácsmester készítette. Helyreállítására először a az 1970-es években, majd1998-ban került sor.

Nagyrákos

A falu a Zala folyó két oldalán fekvő szeres település. (Nemesszer, Alsószer, Devecserszer, Belsőszer, Csárdaszer)
Nevével először 1204-ben találkozunk. A XIII. században Rákos, egy 1404. évi feljegyzés Egyházas, vagy Nagy Rákos mezővárosnak nevezi. A török időkben Nagy Ráksy, a XIX. század első felében Belső Rákosként, második felében már Nagyrákosként említik az írások.
Valamikor itt vezetett át az Itáliába tartó Olasz út, amely élénk kereskedelmi forgalmat bonyolított egészen a 16. századig. A török hódoltság korában az út jelentősége megszűnt, így Nagyrákos is elesett az úton áthaladóktól szedett adóktól és visszafejlődött.
Az egykori őrfalu népességének egy része a XIV-XV. században nemesi kiváltságokat szerzett. Ők alkották a máig is meglévő Nemesszer lakosságát.
Az 1300-as évek derekán épült a román stílusú, Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt római katolikus temploma, melyet a XV. században gótikus stílusban, míg a XVIII. században késő barokk stílusban alakítottak át, így már csak nyomokban őrzi a román stílus jegyeit.
A reformátusok temploma 1801-re épült fel. Erről írja Kovács Lajos lelkész: „…amikor 1799-ben a nagyrákosi templomot építették, a szattai Bonczok Egeraljáról, özv. Boncz Gergelynétől kértek kölcsön 2 000 arany forintot, amit aztán több évi részletben fizettek vissza…”
A falu szülötte Gorza Sándor (1918-1996), akinek élete során összegyűjtött, elsősorban néprajzi anyaga "Szülőföldem Nagyrákos" címmel 1997-ben látott napvilágot. Másik munkája a tűzoltóság történetét dolgozza fel.
Az újabb idők érdeklődést kiváltó műszaki létesítménye a magyar-szlovén vasútvonalon épült 1400 m hosszú Völgyhíd és a 375 m-es Zsuzsanna alagút, amelyet 2000-ben adtak át. Vasúti megálló, kultúrház, sportpálya, játszótér, vegyesbolt, csárda és fazekasműhely van a faluban. 2007-ben avatták fel a zsuppfedeles tájházat, ahol helytörténeti anyag látható.

Őrimagyarósd

Aki az Őrséget autóval - Körmend és Nádasd irányából - Őrimagyarósd felé közelíti meg, jutalmul nagyszerű élményben részesül. Nádastól az erdei út fenyvesei - az ún. „Csonka” - nem mindennapi látványt nyújtanak.
A falut 1907 óta hívják Őrimagyarósdnak, először Monorosd, majd Magyarósd volt a neve. Az Árpád-korban a határvédő őrök alapították. V. István király 1270-ben kiadott „őrségi” első kiváltság levele az őrimagyarósdi várban (Monorosd ad castrum) szolgáló őrök kötelezettségeit és jogait írja le. A levélben meghatározott Monorosd várának helye a mai Őrimagyarósd területére esik.
Az egykor itt álló kis erődítmény a török hódoltság idején játszik újból szerepet. A magyarósdi Darabos család saját nemesi udvarházát alakította ki védelmi célból 1590 körül. A kúriát kettős védőárokkal látták el, amint a terepen ez ma is látható. A nyugati oldalon erős kaput állítottak, az északi fal mentén pedig egy bástyát emeltek. Az „aprólék végház” szerény fegyverzetét két tarack képezte, ami figyelmeztető lövések leadására szolgált. Körmend és Csákány várának őrségét riasztotta a török közeledtének hírére. A 17. század első felében Darabos Gáspár, a falu földesura volt egyben a kastély kapitánya is. A kastély pusztulásának körülményei az 1664-es évi török hadjárat idejére tehetők, mikor is a magyarósdi hajdúkat a csákányi hídhoz vonták vissza. A magára hagyott kis erőd kiégett és romba dőlt.
Mára a történelmi emlékhely rendezvények és ünnepségek szabadtéri helyszíne lett. Környezetében székelykapu, kilátótorony, emléktábla és szalonnasütő hely található Itt kerül megrendezésre „batyus bál” jelleggel - mindenki hoz valami enni és innivalót - a májusfaállítás, majd a hónap végén a májusfa kitáncolás.

 

Őriszentpéter

Őriszentpéter az Őrség központja, amely 2005-ben városi rangra emelkedett. Vonattal, busszal ide érkezik a látogató először, itt találhatja meg az Őrség történetének legfontosabb történeti emlékeit, kaphat információt utazásokról, kirándulásokról, kölcsönözhet kerékpárt, talál számtalan magán- és csoportos szálláshelyet, éttermet, boltot, szolgáltatást.
A közel 1300 fős kisváros a Zala folyó völgyében 7 dombra épült. A településszerkezet máig egy évszázados építkezési módot őriz, a szeres településformát. Kilenc szerből áll: Városszer, Alszer, Baksaszer, Kovácsszer, Égésszer, Galambosszer, Keserűszer, Templomszer, Siskaszer. Néhány ezek közül régi, őrálló családok nevét őrzi.
A település IV. László 1280-ban kelt szabadalomlevelében szerepel először, mint a „zalafő őrök” lakóhelye, azaz „Szentpéter nevű hely a Zala folyó mellett”. Említtetik még, mint váras hely, azaz egy „castellum” található a területén. Ezek a középkori váracskák a törökkel való harcban váltak jelentőssé, s többnyire a templom megerősítéseiként jöttek létre, amint Őriszentpéteren is.
A Templomszeren található a Szent Péter tiszteletére felszentelt 13. századi plébániatemplom. A középkorban erődítményül is szolgált, a 16. században kialakított hatalmas árok a ma is megvan körülötte. A vár azonban nem élte túl a 17. századot. A templom közelében feltárt, 17. századi téglaégető környezetét a városi önkormányzat 2007-ben rendbe hozatta, ma műemlékként látogatható.
A település másik védett temploma a Városszeren található későbarokk református templom, mely 1790 körül épült. Öt keskeny csehsüveg-boltozattal fedett, a templomtér két rövidebb oldalán fa karzat áll. A szószék és az orgonaház provinciális copf alkotások. A kiváló akusztikájú templom a Virágzás Napjai és a Hétrétország – a szerek és porták fesztiválja idején komolyzenei koncertek helyszínéül szolgál.
Kertjében állított emlékoszlopot – id. és ifj. Palatkás József alkotását – és ültetett emlékfát 20T: 06-ban az Őrség lakossága az 50-es évek kitelepítéseinek áldozataira emlékezve.
A református templommal átellenben található a Művelődési Ház, amely 2008-tól e-Magyarország pont. Az épület emeleti részét a Szikszai Edit Helytörténeti Gyűjtemény foglalja el. Nevét arról a tanárnőről kapta, aki az itt látható néprajzi, honismereti anyag összegyűjtését kezdeményezte.
A Városszer 116. szám alatt, egy 19. századi malom épületben működik az Őrségi TeleHáz, amely idegenforgalmi információs pont, kiállító hely, e-Magyarország pont, egyben az őrségi kulturális fesztiválok szervezője és központi helyszíne. Innen sugározza adását a Triangulum kisközösségi rádió, amely Őriszentpéter körzetében a 88.7 MHz-en fogható.
Őriszentpéteren található az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpontban (Siskaszer 26/A). Az épületben Tourinform iroda működik, lehetőség van állatsimogatásra, és különböző időszakos programok megtekintésére is.
Minden év júniusának utolsó hétvégéjén rendezik Őriszentpéteren a hagyományos Őrségi Vásárt, október elején pedig a Természetesen,Őrség! című bio kiállítást és vásárt, valamint a Nemzetközi Tökfesztivált.

Pankasz

A történelmi Őrséghez tartozó, Zala völgyében fekvő település első okleveles említése 1393-ból származik (Pankaz). Ekkor a falu lélekszáma alig haladja meg az ötszázat. A helység neve a Pancoz/Pangracius/Pongrác személynévből ered. Egyházilag a közeli Nagyrákoshoz tartozik. Temploma nincs, különösen értékes műemléke az 1754-ben állított „szoknyás” harangláb. Az építmény fa szerkezete tölgyfából készült, a harangot fazsindely védi, a harangozót és magát az „épületet” pedig rozsszalmából készült zsúp. A felhasznált fa természetes színével, bárdolt vagy simított felületével, tökéletes szerkezetével, jó arányával a szerkezet és forma egységéről tanúskodik. Műemléki helyreállítására 1965-ben került sor. Érdekessége, hogy a toronytörzs és a sátortető szerkezeti részei jó állapotban voltak, így az idők folyamán elpusztult szerkezeti elemeket a harangtorony lebontása nélkül cserélték ki.
Az 1870-es évek táján olasz vándorégetők dolgoztak a faluban. Ez szolgált az alapjául a nevezetes pankaszi téglagyárnak, mely több mint egy évszázadon át szolgáltatta a jó minőségű építő anyagot - nem csak a környék épületeihez. A gyár épületei még megvannak, de 2003-ban megszűnt a termelés.
Az 1885-ben épült egykori iskolában értékes néprajzi gyűjteményt tekinthet meg a látogató. A kis múzeum létrehozása Kováts Béla (1922-1994) tanítónak köszönhető, aki tanítványaival együtt összegyűjtötte a faluban még fellelhető régi tárgyakat. Így a múzeumban több, jellegzetesen őrségi, szalmából font terménytároló edényt – kópicot – is láthatunk. Az egyik ácsolt láda 1780-ban készült, de van itt egy 1838-as öreg szövőszék is. A Dózsa utcában népi kovácsműhely található.

 

Szaknyér

A történeti Őrséghez tartozó legkisebb település, mely a Szentjakabi-patak és a Szaknyéri-patak által közrefogott domb déli peremére települt. Nevét a Szatmér-Szatmár személynévből származtatják. Első írásos említése 1428-ból Zathmer néven szerepel.
Lakói a középkorban az őrállók jogállását élvezték. A 17-19. században a Batthyány család birtoka volt.
A falu sokat szenvedett a törököktől, akik az 1600-as években feldúlták az amúgy is elszegényedett települést és 9 embert elhurcoltak. Az elmenekült lakók 4 évig nem mertek hazatérni. A jobbágylakosság lélekszáma 50 főre csökkent.
A polgári korban az Őrség jelentéktelen helye maradt. Lakossága, mint a környékbeli falvaké, nagyobbrészt református. Mára csaknem elnéptelenedett, 74-en élnek még a jobbára idősek lakta, erdei településen.
Látnivalói a harangláb és egy kódisállásos ház. A csendet kedvelő városlakók több épületet hétvégi háznak alakítottak át.

Szalafő

Ez a faluképi szempontból is védett község az Őrség talán legtöbb népi értékét őrző települése. A Zala patak forrásvidékén, a szlovén határ mellett fekszik. Elnevezése a Szala (Zala) folyó nevének és a "fej" - a folyó kezdetét, forrását jelző - főnévnek az összetétele.
A 4 km hosszú település 7 szerből áll, melyek a - helyiek által Szalának nevezett - patak két partjának lejtőin, illetve a forráságak által közrefogott dombok peremein helyezkednek el. A községtől északnyugatra található a Fekete-tó. Innen ered a Szala-patak fő ága, mely a Felsőszer és a Pityerszer között ér be Szalafőre.
Szalafő első adatolt említése 1393, amikor is Zsigmond király elrendelte, hogy az Esztergomi káptalan Péter fia, László udvarmestert új adomány címén iktassa be a Zalafew-i őrök birtokába.
A millennium évében gyűjtött adatok 1898-ban történt közzététele során Szalafőt úgy jellemezték, hogy: "Szalafő ősrégi magyar község, a Zala folyó mellett, 162 házzal, 775 ev. ref. és ág. ev. lakossal. Postája Őri- Szent-Péter, távírója Csákány. A község határában római sírok és egyéb emlékei a római kornak találhatók..."
Az I. világháború után Vas vármegye címtárában úgy ismertették, hogy: "Szalafő kisközség. Ősrégi magyar község a Zala-folyó mellett. Lakosai szorgalmas magyar kisbirtokosok..."
A II. világháború után a 80-as években közigazgatásilag úgy mutatták be, hogy: " Szalafő - Őriszentpéter nagyközségi közös tanács társközsége."
A község határában található az un. "Őserdő, amely elhagyott szántók beerdősülésével jött létre és immár fél évszázada emberi beavatkozás nélkül, szabadon tenyészik. Tanulmányozása során következtetni lehet az Őrségi erdők történetére és jellegzetességére.
A falu legfontosabb nevezetessége a többszázadnyi hagyományokat őrző településszerkezet megőrzésére és bemutatására létrejött Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes, ahol három porta épületein, berendezési tárgyain keresztül pillanthatunk be az egykori őrségi ember mindennapjaiba. Itt található az egyetlen megmaradt - eredeti helyén látható - kerített ház, mely a hagyományos őrségi népi építészet jellegzetes példája.
Pityerszer felé autózva érdemes megállni a falu hangulatos központjában, ahol információs ponttal, pihenőhellyel várják az idelátogatót. Ugyancsak a központ egyik érdekessége a falu egykori jégverme. Most szépen rendbe hozva, kivilágítva kukkanthatunk le a mélybe, a mellette elhelyezett táblán pedig mindent megtudhatunk ezeknek az építményeknek az egykori szerepéről. A központtól néhány száz méterre igényesen épített gyermekjátszótér található, ez is lehet egy hosszabb családi autózás pihenőpontja.

Szatta

II. Endre aranybullájában, 1222-ben felsorolja az Őrség 18 faluját, köztük Zathát is. Adományozási levelében említi, hogy a lakosság egyenes leszármazottja a honfoglalás idején idetelepített magyarságnak. A település nevét a középkorban Őrszatta, Zatha, Poss Ew-Zatha alakban is használták. A török időkben teljesen elnéptelenedett, Kápolnásfalusiakkal (ma Kerkáskápolna) telepítették be. A régi falu feltételezhetően a mai községtől keletre, azon a területen állt, amelyet ma „Pusztaszattának” neveznek. Az egykor fontos őrfalu lakossága mára 85 főre csökkent. Ezzel Szaknyér után az Őrség második legkisebb települése. Egyetlen utcácskáján végigmenve elhagyjuk a megyét és Zala megyébe érkezünk. Tovább haladva a falu határában, többszázéves védett tölgyfák jelentenek rendkívüli természeti értéket. Az itt élők ápolják a hagyományokat, nem felejtik múltjukat. A faluházban Szattán gyűjtött tárgyi emlékekből helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A falu történelmét kutatta, majd örökítette meg könyvében „Őrségi fenyvesek ölében” címmel Gaál Dezső és Gaál Dezsőné, Hunyák Julianna.

 

Szőce

A Vadása tó közelében fekvő település első okleveles említése 1286-ból származik. Neve eredetileg pataknév lehetett, melyet a krónika III. Henrik német császár 1051-es hadjárata kapcsán említ. Egy másik változat szerint, szláv eredetű: selce - kis falu.
A falu határát két nagy jelentőségű, történelmi út érintette egykor: a Borostyánkő út (római út) és a középkori Magyarország egyik főútvonala, a Székesfehérvárt Itáliával összekötő „Király út”. (Mondták Katonák útjának, Olasz útnak, vagy helyi szóhasználattal „Kerál út”-nak) A monda szerint IV. Béla a tatárok elől a "Kerál út"-on menekült a dalmát tengerpartra.
A község legértékesebb épülete az Árpád-kori templom, melynek védőszentje Szent András apostol. Két építészeti stílus jegyei találhatók az épületen. A megközelítően négyzet alakú templomhajó román kori falain látható három félköríves záródású résablak, kettő a nyugati homlokzaton, egy a délin. A gótikát a nyolcszög három oldalával záródó szentély képviseli.
A környéken mintegy 50 forrás található. Néhányuk neve máig fennmaradt: pl. Szent Péter-kút, Herceg-kút, Ágnes-kút. Elnevezéseikhez külön történetek kapcsolódnak.
A Szent Péter–kút mondája szerint a török időkben egy gazdag méltóság egy kecskeszoborba, a kúthoz rejtette aranyát. Amikor a törököket kiűzték, itt maradt az arany. A török, akié a kincs volt, elküldött érte egy másik embert. Ő beöltözött Szent Péternek. A vallásos magyarok beengedték maguk közé. A kútnál aztán letörte a kecske fejét, kivette az aranyat és elillant.
A falu különféle iskolák, egyesületek által szervezett természetvédelmi táborok kedvelt bázishelye. A területet úgy tartják nyilván, mint az ország egyetlen tőzegkákás lápját. A szigorúan védett szőcei tőzegmohás lápréten számos jégkorszaki maradvány-növényfaj található (kereklevelű harmatfű, vidrafű, stb.).

Velemér

A középkori templomáról ismert Velemér Vas megye délnyugati szögletében, a Belső Őrségnek nevezett tájegységben található. Nyugatról Szlovénia, délkeletről Zala megye határolja. A falu a patak mentén futó országút két oldalán fekszik. A jellegzetes szeres település tengelyében haladó országutat inkább csak szántóföldek szegélyezik, mert a házak többsége az országúttal párhuzamosan futó dombokon épült.
Írott forrásokban a 13. század végétől bukkan fel változó neveken: az eredeti helységnév - temploma után - "Szent Trinitas" vagyis Szentháromság falva. Későbbiekben a Velemér név maradt fenn, ami "fehér fényt" vagy "napsütést" jelent. Kapcsolatba hozható még Valamár herceg nevével is, aki az 5. század derekán Pannóniában telepedett meg a keleti gótok egyik vezéreként.
Az ősi lakosok a templomtól nyugatra a Dania hegyen és az attól délre fekvő mocsaras, nádastól és tölgyestől védett Tapolca és Kurtusa dombon laktak. Az erdők kivágása és a török pusztítás után a lakosság lehúzódott a Lóka patak mellé. A közelben talált török kardmarkolatok bizonyítják a törökök ittlétét. A néphagyomány szerint a basa a patak hídja alatt egy Soós nevű embert lenyakaztatott, mivel nem akart adót fizetni. A nép a templomba menekült, de onnan egy magyarul tudó török kicsalogatta őket, és majdnem mindenkit kardélre hánytak.
A 15. századtól a falu a Németújvári Batthyány család tulajdonába került.
A 13. század végén a Szentháromság tiszteletére szentelt kora gót templom a falu határában áll, nagyobb átalakítások nélkül, középkori állapotában vészelte át az évszázadokat. Freskóit Aquila János festette, akinek további négy településen maradtak fenn munkái a környéken. (Mártonhely és Bántornya Szlovéniában, Fürstenfeld és Radkersburg pedig Ausztriában található.)
Mi maradt ránk Velemér falképeiből? Nagyon sok értékes rész elpusztult, ám a viszontagságok ellenére felismerhető a szentélyben a piktor térdelő önarcképének töredéke, Márk evangélista oroszlánja, Máté evangélista angyalának töredéke, János evangélista sas madara, Lukács evangélista ökrének maradványa, az Angyali üdvözlet jelenete, a lelkeket mérlegelő Szent Mihály, a hajó északi falának alsó mezőjében a királyok vonulása, Szent László és Szent Miklós képmásai, a déli falon Szent Erzsébet, a nyugati falon a Palástos Madonna ábrázolása.
A közelében lévő temetőben még fellelhetünk kopjafákat is.

Viszák

Történelme az Árpádok koráig nyúlik vissza. Első okleveles említése Lugossal és Ivánccal együtt 1237 előttről való „Vyzaah” alakban. Nevének eredete a magyar „vissza-ág” azaz visszakanyaradó patak jelentésű szóösszetételre vezethető vissza.
Viszák a középkorban egy birtokot képezett Ivánccal, Szentmártonnal, Németfaluval, Miskefalvával, Alsó- és Felsőlugossal. Földesura az Ivánczy család volt 1355-től 1650-ig. Ezután a Szepes vármegyéből származó Sigrayak tulajdona lett.
A török pusztítás miatt 1582-ben elnéptelenedett, majd átmeneti gyér népesség után csak a Rákóczi-szabadságharc után jelentek meg újabb telepesek. Az első foglalóknak Sigray József számos kedvezményt nyújtott. Az 1700-as évek végére a beköltözések és házasodások következtében három felekezet híveit magába foglaló faluvá vált: reformátusok Ispánkról, Pankaszról, evangélikusok Őrimagyarósdról, Szőcéről, katolikusok a Sigray birtokról jöttek.
Viszák ősi falumagja – a maihoz hasonlóan – a patak mellett feküdt.
A faluban található szeszfőzdét a II. világháború előtt a község tehetősebb gazdái alapítottak. A Dávid család deportálása után az önkormányzat vette át a szeszfőzde irányítását. Több emberöltő óta nagyon sokan jártak és járnak ide főzetni, s lett messze földön híres a viszáki pálinka.
A faluban nagy hagyománya van a tűzoltóságnak, mely 1992-ben ünnepelte fennállásának 100 éves évfordulóját. Kulturális élet szempontjából nagyon fontos az asszonykórus, amely több mint 20 éves múltra tekinthet vissza. A futballcsapat 30 éves jubileumát bajnoki arannyal ünnepelte meg.
A falu lakosai 2007. október 23-án, a hagyományteremtő Élő Emlékezet Ünnepén, az 50-es évek kitelepítései áldozatainak tiszteletére emlékfát avattak, amelyre a három kitelepített család nevét vésték: Böhm, Dávid, Török. A kiszáradt, kettétört fa közelében elültettek egy eleven körtefát is.
Minden év januárjában megrendezésre kerül a „rönkhúzás”, melyet 1930-as évek óta elevenítenek fel. A nyaranta megrendezésre kerülő falunap a sportpályán zajlik. Régebben a több napos rendezvény lovas eseményekkel párosult.